Emlékezés, elmélkedés...

Említettem már, hogy a kis házikó nagyszüleim háza volt. Melléképületnek építettek egy szoba, konyha, kamra helységet, 14 méterrel beljebb az utcafronttól. Az volt a terv, hogy elé építenek majd egy gangos parasztházat. Papát elvitték katonának és fogságba esett, hadirokkant lett, évekig nem tudtak róla semmit. Egyszer hazakerült, lába nagyon megsérült, így élte le az életét. A ház építése elmaradt, hisz évekig nem tudott dolgozni Papa.

Gyerekkoromban emlékszem, hogy volt a falatnyi szobában egy búbos kemence, nagyon szerettem hozzábújni. Mamám egy héten kétszer gyújtott be benne, 2-3 napig tartotta a meleget. Közben megsült benne a kenyér és a hús is. Mindig csinált nekem kiskenyeret, sőt volt, hogy főtt tojást is rakott bele. Ebben főtt a lekvár is. Így már érthető az én ragaszkodásom is a kemencéhez.

A szobában volt még két ágy és egy nagy szekrény. Nem volt padló benne, így Mamám kéthetente sárral tapasztotta és kézzel simította el. Amikor kiszáradt, rongyszőnyeggel fedte le. A konyhában agyagból épített sparhelt volt, ezen főzött Mama, télen-nyáron. Volt benne egy faragott pad és asztal, és egy heverő, amin Papa szunyókált ebéd után. A kamra 60-80 centiméterrel lejjebb volt ásva, így nyáron oda bújtam a meleg elől. Nem volt hűtőszekrény, nem volt áram, petróleumlámpával világítottak, sötétedéskor már aludtak, pirkadatkor már fent voltak. Még a mai napig emlékszem a reggeli ébredésekre. Mama megetette az állatokat, Papa tiszta szalmát rakott alájuk, Mama szalonnát és kenyeret vágott Papának, aki ment a földekre dolgozni. Volt neki egy görbe bicskája, egyik kezében a kenyér, szalonna és hagyma, másik kezében a bicska, így evett. Még otthon is, sokszor megkérdezte tőlem - kislányom, kérsz egy katonát :)

Gyerekkoromban nagyon sokat voltam Mamáéknál, Anyukám tavasszal levitt és nyár végén haza vitt. Pesten emeletes házban éltünk, így sok minden csoda volt számomra. Szerettem az állatokat, szerettem a nagy kertet és nagyon szerettem a Nagyszüleimet.

Legyen ez az írás is szeretetem és tiszteletem jele, feléjük, akik a mai napig segítik a munkámat a kisházban, akik a mai napig szeretnek és vigyáznak rám. KÖSZÖNÖM, hogy voltatok nekem!