Furcsa világban élünk...

A tavaszi elzárás után újból jön a vírus mizéria. Úgy látszik, nyáron szabadságon volt. Megint jönnek a megszorítások, az észszerűtlen rendelkezések.

Aggódtam a gyermekemért, akinek repülőjegye volt Magyarországra. Szerencsésen megérkeztek, de sajnos csak a távolból üdvözölhettük Őket, mert karantén kötelesek lettek. Átengedtük a városi házunkat a gyerekeknek, mi pedig levonultunk a kis tanyánkra. Volt nagy előkészület, takarítás, főzés, bevásárlás. Volt nagy izgalom. Szerencsére minden úgy alakult, ahogy terveztük. Lejárt a karantén és lejöttek a gyerekek a házikónkba. Itt voltak a Pesti gyerekeim is kis unokámmal. Nagy volt a boldogság. Annyira jó volt a két gyerekünket együtt látni. Éjszakába nyúló beszélgetések, sok-sok szeretet, finom falatok. Ez kell az ember lelkének.

Hivatalosak voltunk két esküvőre is. Sajnos az egyiket 23 órakor be kellett fejezni az előírás miatt. Megértem, hogy vigyázzunk egymásra, de mi értelme annak, hogy megengedik az esküvőt 500 főig, aztán meg 23 órakor húzzon haza mindenki.

Nem tudom meddig tart még ez az állapot, de nagyon elegem van már belőle. Elegem van az emberek manipulálásából, az értelmetlen előírásokból. Azon kéne a politikusoknak gondolkodni, hogy miért terjedt el az egész világon ez a vírus, miért nem tudták lokalizálni. Jó lenne már szabadon élni, nem félni a fenyegetésektől, riogatásoktól. Jó lenne újból félelem nélkül, bárkit megölelni, rendezvényekre járni, szeretetben élni.