Halottak napja...

A kezembe akadtak nagyszüleim tárgyai. Egy tárgy, mondaná más, de nekem nagyon sok emlék. Emlékszem, ahogy Papám falatozott a bicskájával, egyik kezében a kenyér, szalonna és hagyma, másik kezében a bicska. Oly ügyesen vágta sorba a falatokat. Nyugodt, csöndes hangjával kérdezte, hogy "kérsz egy katonát kislányom?"

Emlékszem, ahogy Mamám morzsolgatta az olvasóját, és mormolta az imákat egymás után. Ő tanított meg imádkozni, tanított a hit szeretetére. Minden étkezés előtt és után elmondtuk az asztali áldást.

Ültünk a nyári konyhában az asztal mellett, ropogott a tűz az agyagból rakott sparheltben, és főtt rajta az étel. Sokat beszélgettünk, nevettünk. Még ma is hallom, ahogy Mamám mondja Papámnak, hogy "vééén bolond!"

Annyira szerettem Őket. 50 éve, hogy nincsenek, de itt van a kis Faluszéli Házikójuk, amitől semmi pénzért nem válnék meg. Itt vannak a szívemben és jól esik sírni egyet, ha rájuk gondolok.

Köszönöm, hogy voltatok, köszönöm az édesanyámat, a sok szeretetet, amit kaptam Tőletek!  :)